A 100 milliárd forintos keretösszeggel februárban elinduló Demján Sándor Tőkeprogram szerdai bejelentése után egy 48 milliárd forintos vissza nem térítendő eszközbeszerzési támogatási programot jelentett be csütörtökön a kormány Demján Sándor "1+1" KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program néven. A programban 5-200 millió forint összegre pályázhatnak a cégek januárban 50 százalékos támogatási intenzitás mellett, haszongépjárművek vásárlása 25 millió forintig lehetséges.
A katánál az áfamentesség növelése erősen megfontolandó – közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a szaktárca és az október végétől új vezetésű Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) közötti együttműködési megállapodás aláírásán. Az eseményen Nagy Márton elmondta azt is, hogy holnap kerül bejelentésre a Demján Sándor Program tőkeprogramja, illetve a program kilencedik eleme a mikrovállalkozások áramárainak csökkentésére irányul majd.
Korábban soha nem látott helyszíni érdeklődés és médiafigyelem övezte az idén 14. alkalommal megrendezett Budapest Economic Forumot. Nem véletlen, ugyanis az üzleti életet leginkább meghatározó kormányzati és piaci döntéshozók, véleményvezérek, bankvezetők, közgazdászok, elemzők osztották meg gondolataikat a magyar gazdaság helyzetéről és kilátásairól.
Trump a Mexikói-öbölt átnevezné Amerikai-öböllé.
Blinken szerint ez nem kívánatos.
Szembe ment a magyar részvénypiac az európaiakkal.
A Budapesti Értéktőzsdén történt a tranzakció.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?
A 2025-ös kilátásokról beszélgettünk.